Gyökérkezelés

A gyökérkezelés a fog megmentésének utolsó lehetősége.

Olyan megtartó fogászati beavatkozást, mely során egy fertőzött fog élő szövetei és a fogidegei eltávolításra kerülnek, azonban a gyökércsatorna megmarad, így a fog külső szerkezete töméssel, betéttel, valamint koronával helyreállítható. Nagyon fontos a gyulladt, elhalt fogak gyökérkezelése, mert potenciális gócként szerepelnek.

Több esetben is szükség lehet gyökérkezelésre:
  • trauma,
  • fogszuvasodás nem megfelelő eltávolítása miat a fogbél fertőződik baktériumokkal, akut, krónikus gyulladást okozva,
  • fogak preparáslása közben akcidentálisan megnyitott fogbél esetén,
  • fogak fertöződhetnek a környező parodontális szöveteken keresztül is, kombinált fertőzést létrehozva ilyenkor mindig a gyökérkezeléssel kezdjük a terápiát,
  • fogak túlterhelődése miatt kialakult gyulladás miatt is előforulhat, hogy gyökérkezelni kell azokat,

Mindezek következménye lehet az intenzív fájdalom a fogban, illetve a környező ínyben, mely azonnali beavatkozást igényel.

A gyökérkezelés lépései

A fogak gyökérkezelése egy olyan fogászati eljárás, mely során a sérült vagy fertőzött fogbelet gyökértöméssel helyettesítjük helyi érzéstelenítésben. Ennek menete a következő:

1. lépés

A gyökérkezelés megkezdése előtt panoráma röntgen, intraorális kis röntgen vagy CT (3D) felvétel készül.
2. lépés

A felvételek alapján megkezdődik a fogbélüreg tartalmának eltávolítása egy megfelelő hozzáférési nyíláson keresztül. Ez egy teljesen fájdalommentes fogászati beavatkozás.
3. lépés

Ezután a csatornabemenetek felkutatása következik. A csatornák száma a fogak típúsától függően változhat. Ezen csatornák megmunkálását kézi illetve gépi eszközökkel végezzük, állandó átöblítés mellett (kemomechanikai megmunkálás).
4. lépés

A gyulladás megszüntetésére gyógyszeres tömés kerül az üregbe pár napra, hétre.
5. lépés

A kezelés véglegesítése a gyökértöméssel zárul. Fontos, hogy a tömés falálló és csúcsig érő legyen, hogy később ne alakulhasson ki gyulladás a csatornákban maradó baktériumok miatt.
6. lépés

Végül a fogorvos a hiány mérete alapján tömést, betétet vagy koronát helyez a fogra.

A fájdalommentesen gyökérkezelt fog akár egész életen át megmaradhat megfelelő szájhigiénia és rendszeres fogászati ellenőrzés mellett. Érdemes megjegyezni, hogy ennek ellenére a fog idővel elszíneződhet vagy könnyen törékennyé válhat a fogbél hiánya miatt.

FIGYELEM! - gépi gyökérkezelés a H&H Dental fogászati klinikán!

 

reciproc gold endodonciaKülönösen a vékony vagy görbe gyökércsatornák esetén tehet jó szolgálatot a gépi gyökértágítás. Ennek segítségével a hagyományos kézi eszközökkel nehezen vagy egyáltalán nem kezelhető csatornák is elérhetőek és tisztíthatók.

Rendelőnkben gépi gyökértágítást végzünk, az egyik legmodernebb endodonciai (gyökérkezelő) eszközzel, a VDW Reciproc Gold-dal. A VDW Reciproc Gold gépi gyökérkezelő egy teljesen új dimenziót tár elénk az endodonciában. Gyors és precíz, kezelést tesz lehetővé!

A legújabb gépi gyökértágítók speciális motorral (endomotor) meghajtva gyorsabban és hatékonyabban érik el ugyanazt az eredményt, sőt sokszor alaposabban képesek megmunkálni a gyökércsatornákat. Beszűkült vagy görbült gyökércsatornák esetében a kézi módszerrel sokszor lehetetlen volt a gyökérkezelés, azonban a gépi gyökértágítókkal az ilyen esetek megoldása is lehetségessé vált. Gépeinken egy elektromos csatornahossz bemérő (apexlokátor) is található, így a kezelés során biztonságosan és pontosan a csatorna teljes hosszában tudunk dolgozni. Ezzel elkerüljük a sikertelenségek nagy részét. A kezelést, a gépnek köszönhetően alaposabb, pontosabb, precízebb és gyorsabb.

A gyökértömést a rendszerhez tartozó speciális guttapercha csúcsokkal végezzük, hagyományos „tömörítéses" eljárást (laterál kondenzációt alkalmazva), melynek eredménye egy pontos, jól tömörített, ún. falálló, homogén, csúcsig érő gyökértömés.

Összefoglalva tehát a gépi gyökérkezelés előnyei:

  • magas sikerességi százalék
  • rövidebb kezelési idő
  • precízebb gyökércsatorna tisztítás
  • pontosabb gyökértömés készíthető
  • görbült, sajátos morfológiájú csatornákban is jól alkalmazható

KÉRJEN IDŐPONTOT

    Image source: VDW GmbH

    A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

    A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

    Bezárás